Öttevényi Kézilabda SE

okse_2 okse_1

Falunk kézilabda csapata már a 90-es években is működött, viszont egyesületté csak 2001-ben alakult. Azóta rengeteg színes egyéniség fordult meg a csapatuknál, akár edzőként, játékosként vagy csak szurkolóként. Eleinte Szabó Ferenc próbált a játékosaiból jó csapatot formálni, hogy minél sikeresebben szerepeljen a megmérettetéseken, majd 2005-ben edző váltásra került sor, amikor is Kompis Szilárd vette át a csapat irányítását. Szilárd vezetése alatt számos szép eredményt ért el a csapat: elsőként 2005-ben Pannonhalma kupán I. hely, továbbá 2007-ben Bábolna kupán II. hely. Ezek után egy kis időre Sallainé Vásárhelyi Júlia - aki sokáig egyesületünk tagja volt - , majd Író Gyöngyi vezette tovább a csapatot. Velük elért eredményeink: 2008 Gönyű kupa II. hely, 2009 Gönyű kupa I. hely. 2009 szeptemberében újra Szilárd irányítása alá került csapatunk és 2010-ben ismét sikerült elnyernünk Gönyűn az első helyezést. 2014-2015-ös szezonba nagy örömünkre sok kupa meghívást kaptunk: Ikrényi Mikulás kupa II. hely, 20 éves Jubileumi kupa Fertőszentmiklós II. hely, Újévi kupa Gönyű I. hely. 2015 február 8-án tartottuk I. Varga András Emléktornánkat, melyen jól szerepelve szintén kupagyőzelmet tudtunk elérni. A megyei bajnokság II. osztályban játszunk, ahol a 2009/2010-es és 2011/2012-es szezonban bronzértemet sikerült szereznünk. Csapatunkban számos olyan játékos játszik, akik régóta tagjai az egyesületnek. Peczár Anita 1995 óta a csapat tagja, de ide sorolhatnám még Tubáné Steininger Beátát, Ludván Anitát, Rudinszki Adriennt, Megyeri Dórát és Parádi Zsuzsannát. 2012 januárjában több új remek játékost is sikerült csapatunkhoz csábítani: jelenlegi két kapusunkat Balla Editet és Modrovich Katalint, Kollerné Bara Krisztinát, Gartner Andreát, Konyeczky Szilviát és fiatal reménységünket Gáli Kincsőt. Az elmúlt évben pedig csatlakozott még hozzánk Kovacsics Bianka, Tavaszi Helga és Vida Kata, ami nagyon nagy segítség volt, hiszen a szezon kezdete előtt több játékosunk is jelezte, hogy más csapatnál folytatja tovább a pályafutását. Nagyon nehéz időszak volt ez számunkra, de sikerült talpra állni, az új játékosok új lendületet adtak a csapatnak és nagy esélyünk van idén arra hogy a csapat történetében először Bajnok lehessen. Nagy örömünkre szolgál az is, hogy a következő szezonban lesz egy visszatérő játékosunk is, akit sok-sok szeretettel várunk!!! Már csak két meccs van hátra, de mind a kettőt meg kell nyernünk, így izgalmas végjátéknak nézünk elébe. A meccsek időpontjait és az eredményeket nyomon követheti mindenki a csapat Facebook oldalán és a liroly.hu weboldalon. Továbbá szívesen látunk mindenkit, aki szeret kézilabdázni és szeretne a csapatunk tagja lenni. A csapat heti egyszer keményen edz az öttevényi sportcsarnokban, a meccsek pedig hétvégenként kerülnek megrendezésre. A csapatban remek az összhang, az összetartás. Örömmel tölt el bennünket az, hogy remek szurkolótábort (BKU) tudhatunk a hátunk mögött, igaz az utóbbi időben sajnos nem vesznek részt minden meccsen. Nehéz időszakon vannak, vagyunk túl Andris elvesztése miatt, de reméljük, hogy hamarosan újra szól a dob és zengnek a buzdítások meccseinken.

Szeretettel várunk minden kedves szurkolót, s mivel a kereteink elég szűkösek minden kis adományt, támogatást szívesen látnánk. Ezeket elsősorban, utazásra, terembérletre, bírói költségekre költenénk, másodsorban pedig szeretnénk új mezeket, labdákat illetve edzéshez szükséges felszereléseket vásárolni. Itt is szeretnénk megköszönni azoknak a vállalkozóknak, magánszemélyeknek a támogatását, elsősorban a Varga családnak az új garnitúra mezért és azoknak akik már eddig is segítették csapatunk működését. A támogatásokra továbbra is nagy szükségünk van, hiszen mindez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ki tudjunk állni, minél sikeresebbek tudjuk lenni és községünk jó hírét tudjuk népszerűsíteni.