A Dunántúlon fekvő Öttevény község, nevét a rajta áthaladó római útról kaphatta. A korai nyelvemlékek tanulsága szerint az „öttevény” közszó a régi köves burkolatú utak megnevezésére szolgálhatott, amit alátámaszt egy a mai településhez közeli területre vonatkozó 13. századi okleveles forrás is, melyben a közeli Kimle melletti föld kapcsán az utat „via parata que wulgo Ettuen” néven említették. Mivel a település Győrtől 14 km-re nyugatra, a történeti-földrajzi Tóköz területén, a Mosoni-Duna jobb partján és a Rábca folyó kiöntése között helyezkedik el, ezért egy másik megközelítés szerint Öttevény a nevét a történeti irodalom és a hagyomány szerint a Mosoni-Duna és a Rábca folyó szigetei és a kiöntések által idehozott hordaléktól, öntevénytől is nyerhette. Sokáig Öreg-Öttevénynek is hívták.

A település már az őskorban lakott volt, megtelepedés nyomai kerültek elő a Huszár-dombon. A területen késő vaskori temető is ismert. A régi Kisduna mederrel határolt területe Istérsziget néven ismeretes. Az ezen a helyen látható hídfő maradványairól a köztudat azt tartja, hogy ezek még római erődítések voltak, s a körülötte elterülő uradalmi határrész neve – Toronyvár – is erre utal. A megtalált római őrtornyok is azt bizonyítják, hogy a település a római provinciális időszakban is jelentőséggel bírt. A pannoniai limes az ókori határvédelmi rendszer emlékeként számos indusztriális vonatkozásában továbbélt a későbbi időszakokban is, a település nem csak nevét örökölhette a római létesítménytől, hanem jelentőségét mutatja, hogy ez lehetett a középkorban a Német-római Császárság irányába vezető legfontosabb út. Az út már a 10. századdal is stratégiai jelentőséggel bírhatott, amit a Templom u (korábbi Lenin u) talált 10. századi sír is jellemez, s egyben arra is következtetni enged, hogy a mai belterület már ekkor alkalmas volt megtelepülésre, temető létesítésére.

A mai Öttevény közvetlen előzménye a középkorban a falu belterületén, az egykori római út két oldalán helyezkedhetett el. A település legkorábbi említése 1321-ből való villa Wetewyn néven. A területen ebben az időszakban a Héderváry család és a bakonybéli apátság részbirtokai voltak. 1379-ben a Héderváry család tulajdona. Valószínű jelentős népességgel rendelkezett, amit nem csak az okleveles adatok, hanem a Templom mellett többször megbolygatott egykori középkori temető emlékei is bizonyítanak. A falu a későbbi oklevelekben Vutheuin alakban is szerepelt, Zsigmond király egyik oklevele 1421-ben Eyteven néven, mint Héderváry birtokot említi, tehát mindez azt jelzi, hogy a neve is kontinuus volt. 1440-ben a település mellett került királyi fogságba Czillei Ulrik és III. Benedek győri püspök. A területen a Héderváriak mellett a Huntz-Pázmándoknak is volt birtoka, majd idővel az előbbiek teljesen kiszorulnak erről a részről, 1481-ben birtokaikat elzálogosították a Szentgyörgyi-grófoknak, később 1523-ban, amikor a választott bíróság a Héderváry István és a pannonhalmi apátság közti tizedperben úgy döntött, hogy a tartozás ellenében itt lévő birtokai a pannonhalmi apátság kezére kerüljenek. Később a Héderváry–család visszaszerezte ezt az uradalmát.

A területen a koraújkorban is folyamatos volt az élet, s ez nem csak a középkori településmagra, hanem a falu külterületére is jellemző volt. 1619-ben Zalay Tamás szolgabíró jelenti, hogy az öttevényiek kapuját kettőre kell leszállítani, mert a tűz által elpusztulva, teljesen leszegényedett a község. 1623-ban Baksay János bakonybéli apát, aki szintén birtokos itt, a közgyűlésen panaszt emel, hogy az úgynevezett ostyai földet, mely birtokához tartozott, a Héderváriak elfoglalták. Az okiratokban a panasz következményeiről nincsen több szó. Ebben az időben a szomszéd abdai vár német őrsége sokszor nyugtalanította a falut, mint ezt Gombos Bertalan az 1627. évi közgyűlésen tett panaszából tudjuk meg. Héderváry katonaságának egyik tisztje volt ez a Gombos Bertalan, aki a Héderváry család egyik leghűbb embere volt. A területen a 17. század elején a Héderváry és a Rárói család volt a birtokos, azonban a hódoltsági viszonyok kikezdik e terület struktúráját is, így az akkori összeírások mindösszesen 7 portát említenek a területen. A népességfogyatkozás oka összekapcsolódik a korábbi prosperációt kiváltó főúttal, ami ebben az időszakban az egyik legfontosabb hadiúttá vált. A Bécs ellen vonuló török hadsereg teljesen felégette és lakóit felkoncolta, vagy rabságba hurcolta.

A törökök elűzése után Széchenyi György érsek a községet rárói uradalmához csatolta, a falut újratelepítette. Ekkor már ismét benépesült Öttevény. Nem sokkal később újra német zsoldosok pusztították, 1688-ban az abdai császári őrség dúlta fel oly mértékben, hogy a lakosság elmenekülve ismét pusztulásnak hagyta a falut. Ekkor maga a főpap emelt panaszt 1689-ben Győr vármegyénél. Bár a megye iparkodott a bajokon segíteni, a német katonaság mégis tovább folytatta garázdálkodásait. 1699-ben szabályozzák az öttevényi vámdíjat, megelőzőleg már 40 éve volt vámjoguk a Héderváriaknak. 1701-ben már újra népes község, főként német telepesek lakják. 1704-ben a császári seregektől szenved, Az ezután következő Rákóczi hadjáratok alatt teljesen elhagyatva állott, majd mint az országút mentén lévő falu, a napóleoni hadjáratok csapásait is megérzi, mert a keresztül vonuló franciák kifosztották. Határában ma is láthatók a franciák távolságjelző kövei. A XVIII. század elején az országos fontosságú postaút mentén fekvő községben már postamester tevékenykedett, azaz fontos postaállomás volt, vízi és száraz vámmal. 1786 körü római katolikus templom l épült, melynek kegyura gróf Khun- Héderváry Károly. 1848 előtt úrbéres község volt. Keresztelési és házassági anyakönyvei 1702-től, halotti anyakönyve pedig 1726-tól lelhetők fel. Mint a fő hadiút mentén levő község, az 1848/49-es szabadságharc ideje alatt is sokat szenvedett, a lakosság az osztrák és horvát csapatok elől a Duna melletti berkekben bujkált. XIX. század elején még a Viczay, azután a Sándor grófi családok voltak a község urai, az ötvenes években pedig báró Sina, később Wenckheim Frigyes gróf és Földváry Miklósné.

Ebben az időben területváltozáson ment át, amikor is Pillingér-pusztát a szomszédos Abda községhez csatolták. Sándorháza-pusztát 1772-ben a Viczay örökösök birtokrendezése kapcsán szakították ki a község határából. Gróf Sándor család helyére került 1852-ben báró Sina, akinek birtokát 1886-ban gr. Wenckheim Frigyes szerezte meg. A Viczay-Héderváry család megmaradt birtokrésze 1862-től özv. Földváry Miklósné tulajdona lett, aki szép, emeletes kastélyt emelt birtokán. 1865-ben 1215 római katolikus, 116 evangélikus és 38 zsidó élt a községben. A fejlődés az 1867-es kiegyezés után vett nagyobb lendületet. A XIX. század végére körjegyzőségi székhely lett. Rendelkezett posta- és távíróhivatallal, vasútállomással. A társasági, közösségi élet is jelentős volt a településen. Önkéntes tűzoltóegylet, ipartársulat, olvasókör, dalos-egylet, polgári kör, polgári lövészegylet fogta össze a falu lakosságát.

Az árvíz is többször pusztította a falut, ezek közül nagyon súlyos volt az 1899-es. Az I. világháború folyamán a községből 250-300 lakos vonult hadba, ezek közül hősi halált halt 42, hármat pedig vitézzé avattak s 10-15 holdat adományoztak nekik vitézi telekként. 1929 tavaszán az evangélikus egyházközség templomot épített. A II. világháborúban 38 katona és 13 polgári személy vesztette életét. A második világháború után az ébredezés és újjáéledés korszaka következett.

1948 tavaszán településünkön a földbirtokreform keretében 330 kh-t juttatott a község szegényeinek, azaz 400 hold földet osztottak szét a parasztság és cselédség között. 1949 októberében megalakult a Kossuth Termelőszövetkezet, majd 1950 őszén egy második Termelőszövetkezet is alakult Petőfi Tsz. néven, viszont az év végére egyesültek Kossuth Mg. TSZ néven. Falunkat 1939-ben kezdték villamosítani és 1949-re még csak a falu harmada volt ellátva villamos energiával. Ezt követően nagy lendületet vett a település villamosítása, így az ötvenes évek végére már minden lakóházhoz eljutott a villany. 1967-ben megépült az új iskola. 1985-ben Faluházunk épülete, melyben helyet kapott, a házasságkötő-terem, egy rendőrőrs, a gyógyszertár, az orvosi rendelők és még szolgálati lakások is. 1986-ban kiépült a vezetékes ivóvíz lakossági hozzájárulással. 1991-ben a rendszerváltozás után megépült az új temetőnk, mivel a régi már teljesen telítődött. 1992-ben felavatták a II. világháborús hősi emlékművet. 1993-ban új tornacsarnok épült az iskola udvarán, még ebben az évben megnyitotta kapuját, sajnos már nem a falu tulajdonaként a megújult Földváry-Kastély, mely szállodaként üzemel azóta is. 1994-ben elkezdődött falunk csatornahálózatának építése kilenc környékbeli település társulásával, lakossági, és állami támogatással, közös szennyvíztisztító telep épült Kunsziget határban a Mosoni - Duna közelében. 1998-ban elkezdődött falunk gáz-vezetékhálózatának építése, mely 1999 végére be is fejeződött. 1999-től az információs tájékoztatás teljessé vált településünkön, így falunk minden lakójához eljutnak az információk. (ÖKTV, Képújság, Öttevényi Hírek). Falunk összes intézményeiben (iskola, óvoda, faluház, orvosi rendelők,) megoldódott a szénről - gázra való átállás. Az 1967-ben épült lapos tetővel ellátott iskolánk 2001 évben megújult, tetőtér beépítés keretében öt tanteremmel is bővült.

A következő években is jelentős fejlődésen ment keresztül a falu, az összes középület külső arculata megújult, játszóterek épültek, sportpályánk is csodálatosan megszépült, az öltöző is felújításra került, az utcáink 90 %-a új aszfaltszőnyeget kapott. 2009 évben az óvoda átalakításával önálló bölcsőde jött létre. 2014 év végére a falu egy régi adósságát teljesítette, azaz átadta új közösségi terét, a régi mozi épületének átalakításával felújításával létrehozott multi funkciós szolgáltató házat. Új utcák nyíltak, mely lehetővé tette a fiatal korosztály letelepedését. Elkezdődhetett a falu lakosságának és beépített területének növekedése, így Öttevény lakosságszáma 2014-ben átlépte a 3000 főt.